A hétvégén Tolnában négy anyagi káros baleset történt. Két esetben a sebesség nem megfelelő megválasztása miatt, egyszer pedig egy elhibázott előzési manőver okán történt az ütközés. Két esetben a vétkes, egy alkalommal pedig a vétlen jármű csapódott az árokba.
Mint az a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfői közleményéből kiderül, február utolsó napján a délelőtti órákban közlekedett egy autós a 65-ös főúton Harc térségében. A jármű vezetője előzésbe kezdett, de azt nem tudta befejezni. Visszatérés közben nekiütközött az előzött kocsinak, amely árokba csapódott.

Szintén pénteken az esti órákban ismeretlen járművezető Szekszárdon az egyik nagyáruház parkolójában – feltehetően tolatási manőver közben – nekiütközött egy, a parkolóban álló kocsinak, majd adatai hátrahagyása nélkül elhajtott. Az eset kapcsán a Szekszárdi Rendőrkapitányságon szabálysértési eljárást indítottak.
Egy autós közlekedett március 1-jén a délelőtti órákban Bonyhád-Börzsöny térségében, amikor egy enyhén jobbra ívelő útkanyarulatba nem az útviszonyoknak megfelelően választotta meg a sebességet. A sofőr elvesztette uralmát a járműve felett, letért az útról és a vízelvezető árokba csapódott.

Ugyancsak szombaton nem sokkal dél után történt egy kis híján súlyosabb következménnyel végződő baleset Németkér térségében. Egy autós egy jobbra ívelő kanyarban túl gyorsan hajtott, ezért megcsúszott az úton. Elvesztette az uralmát a járműve felett, átsodródott a szemközti forgalmi sávba, ahol nekiütközött egy szemből szabályosan közlekedő traktornak. Az ütközéstől a traktor jobb első kereke kitört, a kocsi pedig az út menti vízelvezető árokba csapódott, s ott egy fának is nekiütközött.

A hétvégén nyolc ittas sofőrt is kiszűrtek a forgalomból. Többüknek a vezetői engedélye bánta, mert az ittasság mértéke meghaladta a bűncselekményi értékhatárt.