A Szekszárdi Járási Ügyészség eltiltás hatálya alatt elkövetett járművezetés bűntette miatt emelt vádat egy 17 éves fiú ellen.
Mint azt a Tolna Vármegyei Főügyészség csütörtöki közleményében írja, a vádirat szerint a fiatalkorú vádlott vezetői engedéllyel nem rendelkezik, azonban őt a Tamási Járásbíróság tavaly május 15-én jogerős büntetővégzésével, pontosabban eltiltás hatálya alatti járművezetés vétsége miatt a közúti járművek vezetésétől 2 évre eltiltotta. A vádlott személyesen vette át a büntetővégzést, így annak tartalmát ismerte. Az illetékes kormányhivatal az eltiltás tényét a közúti közlekedési nyilvántartásba bejegyezte.
Mindezek ellenére a fiatalkorú vádlott tavaly szeptember 24-én késő délután az egyik Tolna vármegyei község területén egy hatósági jelzés nélküli személygépkocsit vezetett, azaz úgy vett részt a közlekedésben, hogy tudta: eltiltották ezen tevékenységtől.
A vádlott ezzel megszegte a KRESZ szabályát. Merthogy járművet csak az vezethet, aki érvényes vezetői engedéllyel vagy az engedély-nyilvántartásba bejegyzett érvényes vezetési jogosultsággal rendelkezik.
A fiatalkorú vádlottat korábban, 2022-ben már ittas állapotban elkövetett járművezetés vétsége miatt is elítélték.
Vele szemben a járási ügyészség tárgyalás mellőzésével, büntetővégzésben közérdekű munka büntetés kiszabását és a közúti járművek vezetésétől határozott időre eltiltását szorgalmazza a Tamási Járásbíróságnál.