Kiváló időt kaptak a résztvevők a szombaton megrendezett Bodri Trail terepfutóversenyen, Szekszárdon.
Február 22-én, szombaton rendezték meg a „nem tudjuk pontosan hányadik” Bodri Trail terepfutóversenyt – nyilatkozta érdeklődésünkre Márkus István „Öcsi”, az esemény egyik főszervezője.
Mint mondta, az idei Bodri Trail talán a kilencedik esemény lehetett, amely igazán nagy sikert aratott, hiszen már hetekkel ezelőtt elkelt valamennyi hely, így telt házzal, azaz 600 fővel rajtolt el a program. Márkus Öcsi felidézte, hogy a kezdetekkor még Szálkán volt a versenyközpont, de már több éve a szekszárdi Bodri Pincészet a verseny székhelye.

A Bodri Trail-en idén is négy táv közül választhattak az indulók, így 6 kilométeres, a 15 kilométeres, a 21,8 vagy a 31 kilométeres távok valamelyikét teljesíthették. Az önkéntes segítők bőséges lakomával, innivalóval vártak mindenki a frissítőpontokon.
– Szerencsénkre nagyon jó idő volt, bár a reggeli fagy egy picikét még morcos volt, de lassan kisütött a nap. Nagyon jól futható volt a pálya, talán a végére már picit sáros – értékelt a verseny szervezője. Hozzátette, minden távon hirdettek korcsoportos eredményt, így sokak térhettek haza külön elismeréssel a jól megérdemelt befutóérmen túl.
A több szekszárdi résztvevőt is felsorakoztató 2025-ös Bodri Trail terepfutóverseny részletes eredményei elérhetők ide kattintva.
Sikerrel zárult a program, ugyanakkor a rendezők nem pihennek, hiszen már gőzerővel készülnek a 14. Borvidék Félmaratonra. A május 24-én, Szekszárdon sorra kerülő sporteseményen 1200-1500 fő részvételével számolnak a szervezők.
