Dr. Bói Loránd, közlekedésstratégiáért felelős helyettes államtitkárral tárgyalt Szekszárd város polgármestere, alpolgármestere és jegyzője.
Kedden adott hírt róla közösségi oldalán Berlinger Attila, Szekszárd polgármestere, hogy nagyívű fejlesztést terveznek a településen. A bejegyzésből kiderül, hogy a téma a közszolgáltatói szerződés véglegesítése és a buszpályaudvar felújítása volt.
Még januárban látogatott a tolnai vármegyeszékhelyre az Építési és Közlekedési Minisztérium delegációja, aminek keretén belül bejárást tartottak a MÁV Csoport pályaudvarain is. Felmerült, hogy az autóbusz-pályaudvart a vasútállomás oldalára költöztessék. Mint írja,
„… az utazó közönség így egy helyen elérhetne valamennyi tömegközlekedési eszközt.”
Majd folytatja, miszerint „ehhez látszólag adott a terület, és egy ütemben az új autóbusz pályaudvarral megvalósulhatna mindjárt a vasútállomás épületének felújítása is”.
Azt, hogy ez mikorra készülhet el, vagy hogy mennyibe fog kerülni, még nem lehet tudni. A városvezető szerint a koncepció terv már márciusban elkészülhet, a megvalósításról pedig utána tárgyalnak.