A Szekszárdi I. Béla Gimnázium, Kollégium és Általános Iskola február 13-án, csütörtökön 31. alkalommal rendezte meg a Tolna-Somogy vármegyei középiskolai angol műfordító versenyt.
A verseny a középiskolák 9-12. évfolyamán tanuló, az angol nyelv iránt érdeklődő, tehetséges diákok számára nyújt lehetőséget arra, hogy egy zsűri előtt megmutassák tudásukat – tájékoztatott érdeklődésünkre Erdélyi-Fodor Mária, a házigazda intézmény idegennyelvi munkaközösségének vezetője.
Megtudhattuk, hogy a két fordulóból álló verseny idén megújult, alkalmazkodva a mesterséges intelligencia térhódításához. Hangsúlyosabb tették az infokommunikációs készségeket és a januárban megrendezett első fordulóban egy online feladatsort töltöttek ki a tanulók, összesen 150 fő. Ez a feladatsor az érettségi vizsga írásbeli részéhez hasonló feladattípusokat tartalmazott, a megoldásokat pedig a Szekszárdi I. Béla Gimnázium angoltanárai értékelték. A február 13-i második fordulóba pedig a legjobb húsz versenyző kerülhetett.
Erdélyi-Fodor Mária részletezte, hogy a két fő részből álló megyei fordulóban a 20 versenyző írásban és szóban is összemérte tudását. Az egyik feladat egy maximum 3 perces kiselőadás tartása valamilyen megadott civilizációs, művészeti, irodalmi, illetve egyéb kulturális témában. A másik feladat egy rövid angol-magyar és magyar-angol fordítási feladat, valamint egy az íráskészséget próbára tevő feladat volt.
A Szekszárdi I. Béla Gimnázium angoltanárai értékelték az írásbeli feladatokat és pontozták őket meghatározott szempontrendszer alapján.
A szóbeli produkciókat egy öttagú zsűri értékelte: szempont volt a vizuális megjelenítés, az előadásmód, a tartalom, az informativitás, a szókincs, a nyelvhelyesség, valamint a kiejtés. Az idei forduló témája: Meeting Cultures – Similarities and Differences, Avoiding Cultural Shock (A kultúrák találkozása – Hasonlóságok és különbségek, a kulturális sokk elkerülése) volt.
– Nagyon fontos hangsúlyozni, hogy gimnáziumunk vezérelvét követve a versenyen nemcsak a versenyző diákok jutnak szerephez, hanem diákjaink megmutathatják tehetségüket a verseny szervezésének és lebonyolításában is részt vesznek például műsorközlőként, vendéglátóként, helytállnak a regisztrációs pultnál és természetesen a díszítésben-pakolásban is fontos szerephez jutnak. Sokan ezen projektek során fedezték fel rejtett tehetségüket – fogalmazott a Erdélyi-Fodor Mária. Hozzáfűzte, idén két diákjuk is műsorközlőből versenyzővé lépett elő és szép eredményeket értek el: Bettini Lorenzo alig lemaradva a dobogóról, a 4. és Erdélyi-Fodor Zoltán a 6. helyen végzett.
A zsűri a nap legjobb prezentációjáért egy különdíjat ítélt meg Tóth Ákos Gábor számára, aki a Szekszárdi I. Béla Gimnáziumot képviselte, és dr. Mikóné Csősz Judit valamint Erdélyi-Fodor Mária készítették fel.

A pedagógus tájékoztatott, hogy idén a helyszínen köszönthették újra a verseny megálmodóját, Kovácsné Tóth Erikát is, valamint a szekszárdi gimnázium egykori diákja, Tass Gergő zsűritagként debütált. Tóth Teodóra szintén egykor gimnazista volt itt volt és évek óta segít zsűritagként, ahogy a zsűri elnöke, Csató Máté is visszatérő vendégünk. Mausz Fanni az MCC tehetségprogramtól szintén évek óta vesz részt a versenyek zsűrijeiben. Idén betegsége miatt nem tudott jelen lenni, de ugyancsak régóta a zsűri állandó tagja Tóthné Kormos Zsuzsanna is. A verseny lebonyolítását emellett több szponzor is segítette.
Eredmények
- Kiss Kincső Vivien(Marcali Berzsenyi Dániel Gimnázium); felkészítő pedagógus: Veres Melinda
- Kovács Vendel (Siófoki SZC Krúdy Gyula Technikum és Gimnázium), felkészítő pedagógus: Dóra Tibor
3. Peringer Lázár (Siófoki Perczel Mór Gimnázium); felkészítő pedagógus: Telekiné Farkas Klára