Nem kevesebb, mint három évtized után, január elsejével lemondott Sólyom Bódog, a Tolna Megyei Kosárlabda Szövetség elnöke.
Szabó Noémi, az újonnan alakult elnökség tagja számolt be az új tagokról és a szervezet előtt álló tervekről.
Mint mondta, a vármegyében kosárlabdával foglalkozó egyesületek közös akaratban nyilvánították ki a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetség felé, hogy mely személyekkel szeretnének dolgozni a továbbiakban. Reisz Péter is távozott az ügyvezetői posztról, így mostantól Cseresznyés Balázs (Tamási Kosárlabda SE elnök) elnöklete alatt Farkas Gábor (korábbi élvonalbeli játékvezető) tölti be ezt a tisztséget. Mellettük
- Szabó Noémi, a Tarr KSC Szekszárd szakmai- és sportigazgatója,
- Orbán Szilvia a Tarr KSC Szekszárd bátaszéki tagozatának szakmai vezetője és edzője,
- Gulyás Róbert, 108-szoros magyar válogatott, az ASE kosárlabda szakosztályának elnöke,
- Halai Balázs, a Dombóvári Kosársuli elnökhelyettese
tevékenykedik majd az elnökség tagjaként.
Elmondása szerint a legfőbb feladatuk a vármegyei amatőr kosárlabda támogatása, az utánpótlásbázis növelése és a kosárlabda széles körben történő megszerettetése. Ez azért fontos, mert Tolna vármegyében a két élvonalbeli felnőtt csapat ellenére elég méltatlannak ítélte meg a helyzetet. Nem volt vármegyei bajnokság, nem támogattak semmilyen rendezvényt, mint például a streetball versenyeket. Közös összefogással szeretnék újra nagyon népszerűvé tenni a szurkolók, a nézők, de elsősorban a gyerekek körében, zárta nyilatkozatát.