Öt tűzeset és nyolc műszaki mentés az elmúlt hetvenkét óra mérlege, közölte a Tolna Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.
Három alkalommal otthonokban felcsapó lángokhoz siettek a tűzoltóegységek, két esetben lakosságvédelmi intézkedésre is sor került. Közlekedési balesetnél három alkalommal volt szükség Tolna vármegye tűzoltóira.
Péntek hajnalban lesodródott az úttestről, majd felborult egy személyautó Őcsényben. A baleset helyszínére a szekszárdi hivatásos tűzoltók vonultak, akik kiemelték a jármű egyetlen utasát, majd átadták a mentőszolgálatnak. A beavatkozó tűzoltórajok ezt követően a kerekeire állították és áramtalanították a gépkocsit.

Oldalára borult egy személyautó péntek délelőtt Tamási külterületén, a hatvanötös számú főút ötvenedik kilométerénél. A műszaki mentéshez a tamási önkormányzati tűzoltókat riasztották, akik áramtalanították és a kerekeire állították a gépkocsit, amelyet a közlekedést nem akadályozó helyre vontattak. A jármű sofőrjét a mentők kivizsgálás céljából kórházba szállították.

Megcsúszott az úttesten, majd az árokba borult egy személyautó szombat reggel Dombóváron, a 6532-es számú úton. A baleset helyszínére a dombóvári hivatásos tűzoltók vonultak, akik áramtalanították a gépkocsit. Személyi sérülés nem történt.

Egy családi ház tetőszerkezete és a padláson tárolt fa hulladék égett szombat délelőtt Szakcson, a Hunyadi utcában. A tulajdonos egy kerti locsoló tömlővel megkezdte a lángok oltását a dombóvári hivatásos tűzoltók kiérkezése előtt. A tűzoltórajok két vízsugár és kéziszerszámok segítségével fékezték meg a tüzet, amelyet követően egy hőkamera segítségével vizsgálták át a tetőt.
