Lopás miatt emelt vádat egy nővel szemben a Szekszárdi Járási Ügyészség, tájékoztatták szerkesztőségünket.
A Szekszárdi Járási Ügyészség folytatólagosan, kisebb értékre, üzletszerűen elkövetett
lopás bűntette és folytatólagosan, szabálysértési értékre, üzletszerűen elkövetett lopás
vétsége miatt emelt vádat egy 61 éves szekszárdi nő ellen.
A vádirat szerint a vádlott 2023. szeptember 24-én, az egyik szekszárdi
drogériából eltulajdonított egy férfi parfümöt úgy, hogy azt válltáskájába helyezte, majd
fizetés nélkül távozott. A vádlott körülbelül másfél óra múlva az üzletbe visszament,
és ugyanazzal a módszerrel ellopott további két férfi parfümöt. Az üzletnek okozott
kár összesen több, mint ötvenezer forint, amely nem térült meg.
Emellett a vádlott 2023. szeptember 8-án, egy szekszárdi élelmiszerboltból
eltulajdonított két csomag mosókapszulát és két csomag őrölt kávét, melyeket szintén a
táskájába rejtett, és a bejáratnál lévő beléptető sorompó alatt átbújva, fizetés nélkül kiment. Majd 2023. október 24-én reggel, ugyanebből a boltból egy csomag őrölt kávét
és két csokoládét lopott el úgy, hogy a termékeket a táskájába rakta és az önkiszolgáló
kasszáknál elindult a kijárat felé, azonban az áruház biztonsági őre feltartóztatta. Az okozott kár összesen több, mint huszonötezer forint, melynek kisebb része a
tettenérés miatt megtérült.
A büntetlen előéletű vádlottal szemben a járási ügyészség tárgyalás mellőzésével,
büntetővégzésben, halmazati büntetésként közérdekű munka büntetés kiszabását
szorgalmazza a Szekszárdi Járásbíróságnál, valamint indítványt tett a sértettek polgári jogi
igényének elbírálására.