Alakul az új KRESZ, de pontosan továbbra sem tudni, mi szerepel majd benne. Tervek és észrevételek azonban akadnak.
A kormányhatározat értelmében március végére kell olyan állapotban lennie az új KRESZ-nek, hogy elfogadhassa a kormány. Miután a kormány elfogadja az új szabályzatot, egy viszonylag hosszabb idő szükséges a hatályba lépésig azért, hogy mindenki fel tudjon készülni az új szabályok alkalmazására, írja a hirado.hu.
A portál megkereste Szálka Miklós közlekedési szakembert, aki beszámolt a szerinte legégetőbb problémákról. Mint idézik, a szakember szerint a mikromobilitás terén lenne szükség nagy változásokra. Például szigorúan kellene szabályozni a kapucniban, fülhallgatóval való biciklis és elektromos rolleres közlekedést. Az elektromos rollerekkel kapcsolatban azt is fontosnak tartja, hogy ha azokkal forgalmi vagy főforgalmi úton közlekednek, kötelezően megkülönböztető mellényt vagy övet kellene viselni.
A sebességhatárok módosítása is előkerült már: az autópályákon 140-150 km/h-s felsőhatárról szólnak a hírek, mindezek mellett pedig arról is, hogy az autóbuszok maximum 90, a traktorok maximum 60 km/h-s sebességgel közlekedhessenek.
A korábbi tervekben szerepelt az is, hogy változnak az indexelés szabályai: az új KRESZ-részletszabályok az irányjelzés időtartamára vonatkoznak majd, vagy a követési távolság: itt szeretnék másodperces szabályozással kiegészíteni a mostani KRESZ-t. Hogy mi valósul meg ezekből, azt március végén megtudjuk. Ha minden igaz.