Megkezdődnek a munkálatok a szőlőkben: a metszés már javában zajlik több helyütt is, hogy miért a legfontosabb szőlészeti munka ez, azt Urbán Péter borásztól kérdeztük meg.
A metszés szakmunka, állítja a szakember, hiszen a mostani tevékenységgel nemcsak az idei termést határozzák meg a borászok, de a következő évet is merőben befolyásolják.
– A gazda tudja, milyen művelési módot akar alkalmazni, attól függően, milyen termőalapokat kíván teremteni a következő évre. Fontos tehát, hogy nem csupán az ezévi termést határozza meg, hanem az azutánira is gondolni szükséges – mondta megkeresésünkre Urbán Péter.
Úgynevezett termőegyensúlyra törekednek ilyenkor a gazdák: annyira metszik meg a növényeket, amennyi és amilyen bort kívánnak belőle, magyarázta. Ha prémium alapanyagból prémium bort kívánnak készíteni, akkor a kevesebb termést előidéző módon metszenek, ha több szőlőt akarnak, akkor pedig annak megfelelően és így tovább. Ráadásul az időjárás is kedvező.
– Az időjárás is optimális most ehhez, nincs túl hideg, a mai reggeli mínusz 5-6 fok még segíti is a metszést, a szőlőnek sem esik semmi baja, nem csapadékos az időnk, bár a téli hótakaró azért hiányzik – zárta.