Szekszárdon az egyre népszerűbbé váló darts sportot a Szekszárdi Sportközpont karolta fel. A szakosztályaként működő Alisca Darts számolt be az elmúlt hétvégéről.
Február 1-jén, szombaton rendezték a Steel Egyéni Nemzeti Bajnokság I. fordulóját Budapesten. A versenyen nyolc játékos képviselte Szekszárdot, derül ki az Alisca Darts bejegyzéséből. Többen is játszottak felkészülési bajnokságokon a nemzetit megelőzően. Ennek eredményeképpen Sára Krisztián a 9. helyen végzett, Fehér János pedig a 33. helyen zárt úgy, hogy sikerült legyőznie a torna első kiemeltjének számító Kovács Patrikot.

Alsó sor balról jobbra: Fehér János, Horváth Attila, Adorján Ádám
Fotó: Alisca Darts Facebook oldala
Másnap a Steel Nemzeti Csapatbajnokság I. fordulójára a szekszárdiak két csapattal utaztak. Az első osztályban szereplő gárda az Adorján Ádám (CSK), Haáz Gergő, Fehér János, Sára Krisztián, Juhász Ádám, Botka Tamás összeállítással állt a táblához. Hat mérkőzésükből négyet megnyertek, csak a Tököl I. és a Győri DC csapatától szenvedtek vereséget. Ezzel a repülőrajttal a második kört majd a tabella harmadik helyéről várják. Az együttes célja, hogy jövőre is az első osztályban tudjanak viaskodni.
A negyedik osztályban szereplő csapatban, Nemes Dávid (CSK), Hajdu Sándor, Horváth Andor, Horváth Attila, Hagymási Attila dobált. Ők három meccsen két győzelmet szereztek, de a Paks II. is csak 1 leggel bizonyult jobbat. Ezekkel az eredményekkel reális esély adódott arra, hogy bejussanak majd a negyedik osztály döntőjébe.