Remekül zárta a 2025-ös év első utánpótlás asztalitenisz versenyét a szekszárdi Kizakisz Nikolaosz, a Yorgos Asztalitenisz Sportegyesület versenyzője.
Az egyesület beszámolója szerint február 2-án, Budapesten rendezték a 2025. évi U19 leány és fiú Budapest Bajnokság I. osztályú versenyt. A szekszárdi Kizakisz Nikolaosz egyéniben és párosban is megmérettette magát.
Nikosz párosban a Szarvasi KASE játékosával, Szántosi Dáviddal állt asztalhoz. Ők voltak az első kiemelt páros, így várható volt, hogy szépen fognak szerepelni. Így is lett, ugyanis szettveszteség nélkül állhattak a dobogó legfelső fokára.

Nikosz az U19-es fiúk egyéni versenyében második kiemeltként kezdett a 64-es főtáblán. A legjobb négybe kerülésért szombathelyi ellenfelét győzte le 3:0-ra, majd a döntőbe jutásért Chen Yu Wei-jel csapott össze. A mérkőzés öt szettet hozott, az utolsó játszmában azonban minimális, 12:10 arányban a kínai nyert. Nikosz így egy bronzéremmel gazdagodott.
