A Szekszárdi Rendőrkapitányságon eljárás indult két huszonéves várdombi férfi ellen, közölte pénteken a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság.
Csütörtök késő este egy nő bejelentést a rendőrségen, mert egy közelben élő férfi hozzájuk menekült a házából, miután ott bántalmazták. A férfi elmondta, hogy már lefeküdt aludni, mikor két ismerőse hívatlanul megjelent a házában. Emlékezete szerint minden ok és előzmény nélkül kezdték verni, aminek tanúja volt egy ott tartózkodó másik ismerőse is. A két támadó a vendéget is elzavarta. A sérült férfinek sikerült kimenekülnie a házból, hogy segítséget kérjen. A mentők őt kórházba szállították és kiderült, hogy sérülése súlyos.
Időközben a bűncselekmény helyszínére érkező járőrök észlelték, hogy füst gomolyog a házból. Az udvarban és az épületben több helyen találtak lánggal égő tüzeket, amit a tűzoltók oltottak el. A házban több gázpalack is volt.
Mint írják, a rendőrségi szemle és a tűzvizsgálat adatai szerint szándékos gyújtogatás történt.
A rendőrség tájékoztatása szerint a hajnalban elfogott testvérpárt a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki súlyos testi sértés, valamint közveszélyokozás bűntett miatt, majd elrendelték őrizetbe vételüket.