Nagyon szépen indították az ASE ifjúsági korú versenyzői a 2025-ös évet, jelezvén, hogy igazán jól sikerült az alapozó időszak, írják az ASE oldalán.
Az UTE Megyeri úti csarnokában rendezték az első Ifjúsági Országos Rangsorversenyt, amely egyben válogató is volt.
Salamon Barnabás és Tóth Zsombor egészen a döntőig verekedte magát a fiúk -90 kilogrammos súlycsoportjában. A paksi házidöntőt ezúttal Barnabás nyerte, de Zsombor formája is nagyon bíztató. Emellett még négy ASE-s judós nyakába akasztottak érmet. Jurák Jázmin Kincső (+70 kg), Falusi Zsolt Pál (+90 kg), Anderkó Bence László (-81 kg) és Hernádi Csanád (-73 kg) egyaránt fantasztikusan küzdött és a dobogó harmadik fokára léphetett.
Davis Darcie Miléna és a tavaly még serdülő Izsák Simon is derekasan helyt állt, náluk nagyon pici hiányzott az éremhez, ezúttal az ötödik helyen végeztek.
Az elsőéves ifik, Beke Csongor (-60 kg) és Palencsár Péter (-66 kg) nagyszerű győzelmeik után vereséget szenvedtek, így nem jutottak tovább, de őket is csakúgy, mint a még serdülő korú Vajna Csongort (-66 kg) hatalmas dicséret illeti a meccseiken mutatott szép teljesítményükért.
Az ASE végül negyedik helyet szerezte meg a verseny végi összesített pontversenyben.