Január utolsó hétvégéjén, Mélykúton rendezték a floorball Diákolimpia Országos Döntőjét, ahol tíz csapat is képviselte Tolna vármegyét.
A Bács-Kiskun Vármegyei Diák- és Szabadidősport Egyesület szervezésében 96 csapat vett részt a küzdelmekben három napon keresztül. Tolna vármegyét hét leány és három fiú csapat képviselte Paks, Tolna és Dombóvár iskoláiból. A hat korcsoportból csak a 3-4. osztályosok kategóriájában nem volt tolnai gárda.
A Magyar Diáksport Szövetség közleménye szerint végül érmet szereznie hat paksi együttesnek is sikerült. A legkisebbeknél a Paksi Deák Ferenc Általános Iskolás lányok emelhették magasba a trófeát. Ezen felül az iskola a III. korcsoportban egy ezüst, a IV. korcsoportban pedig egy bronzéremmel lett gazdagabb. Az V. korcsoportos lányok között a Paksi Deák Ferenc Általános Iskola 3. helyezést ért el, szintén az V. korcsoportban szerzett bronzérmet az Energetikai Technikum és Kollégium fiú csapata, míg a VI. korcsoportos ESZI-s lányok a dobogó második fokára állhattak fel.
Nem olyan meglepő, hogy az atomvárosiak ilyen jól szerepeltek, ugyanis a régióban Pakson a legnagyobb a floorball-bázis. Mint azt korábban megírtuk, a tavalyi kispályás floorball Diákolimpia döntőjének rendezéséért díjazták a Tolna Vármegyei Diáksport Egyesületet a Magyar Diáksport Szövetség éves ünnepségén.





