Kerékpárosbarát fejlesztés Szekszárdon címmel adott be pályázatot a Magyar Államkincstárhoz a város, írja Berlinger Attila Facebook oldalán.
Szekszárd Megyei Jogú Város polgármestere a közösségi médiában jelentette be, hogy a 600 millió forintos támogatással megvalósulhat az északi, a déli és a keleti kerékpárút összekapcsolása.
Az önkormányzat felülvizsgálta a Kerékpárhálózati tervet, figyelembe vette a lakossági igényeket és a pályázat felhívásában előírtak alapján elkészítette a kerékpárút koncepciótervet, mely a tervező, az önkormányzat és a Magyar Közút Nzrt. közös szakmai véleménye alapján a Hunyadi utca – Tartsay utca – Keselyűsi út kereszteződésétől a Palánki úti körforgalomig tart majd. A nyomvonal
- a Mátyás király utca – 56. sz. tehermentesítő főút csomópontjáig a keleti oldalon,
- a Mátyás király u. – 56. sz. főút kereszteződésétől pedig az út nyugati oldalán halad majd.
,,Ez a nyomvonal a direkt vonalvezetés alapján a kerékpárosoknak könnyen követhető, a forgalmi igényekhez illeszkedik, valamint a Pollack M. u. – Mátyás k. u. csomópontban az új kapcsolat kialakítása a kerékpárosok keleti iparterületre való eljutását is segíti. Ezen kerékpárút összeköti a város déli, a Gemencig tartó keleti, és a Szekszárd északi részén már kiépített hálózatokat.” – zárja bejegyzését a polgármester.