Január 22-én, szerdán Budapesten rendezték meg a X. Országos Iskolarendőr Szakmai Napot, ahol több elismerést is átadtak – derül ki a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság mai közleményéből.
Felidézik, miszerint az Országos Rendőr-főkapitányság még 2008-ban indította el „Az Iskola Rendőre” programot. Célja, a kisiskolások közlekedési ismereteik bővítése, valamint a gyermekek biztonságát veszélyeztető egyéb tényezők felderítését és megszüntetését elősegítse.
Tájékoztatnak, hogy a 2024/2025-ös tanévben „Az Iskola Rendőre” programban Tolna vármegyében 76 általános-, és 10 középiskola vett részt, és összesen 64 iskolarendőr lát el feladatokat.
A fővárosi szakmai napon Tolna vármegyéből Klézli Balázs törzsőrmester, a Szekszárdi Rendőrkapitányság körzeti megbízottja vehette át a megtisztelő címet.
Klézli Balázs 2016. szeptembere óta dolgozik a rendőrség állományában. A közrendvédelmi szakterületen kezdetben járőrtárs, járőr, járőrvezető, járőrparancsnok, őrparancsnok volt, jelenleg körzeti megbízottként dolgozik.
A közleményben azt írják: munkáját nagy odaadással és precizitással végzi, a közösség elé példaképül állítható, munkatársaival és a társzervekkel is kiváló a kapcsolata. Az „Iskola Rendőre” programban aktívan részt vesz, példamutató munkáját a Szekszárdi Baka István Általános Iskolában lelkiismeretesen végzi.
Ismertetik, hogy rendszeresen tart az iskolában közlekedésbiztonsági előadásokat és kerékpáros elméleti és gyakorlati vetélkedőket minden korosztály részére.
A tanárokkal, és az igazgatóval megbízható kapcsolatokat ápol. Ezen felül minden egyéb iskolai felkérésnek szívesen, és pontosan eleget tesz. Szakmai munkájának színvonala és emberi magatartása egyaránt méltóvá teszi az elismerésre – áll a méltatásban.