Szekszárd MJV Önkormányzata közel öt kilométernyi útburkolat felújítására adott be pályázatot a napokban Magyar Államkincstárhoz.
A hírt a napokban osztotta meg közösségi oldalán Berlinger Attila, Szekszárd polgármestere. Bejegyzésében azt írja, hogy a TOP+ programban olyan utcák felújítását szeretnék mielőbb elvégeztetni, amelyek rendkívül forgalmasak, az alábbiak szerint:
- Mérey utca (Körösi Csoma Sándor utca és a Szent László utcai körforgalom között)
- Fürdőház utca (Szent László utcai körforgalom és az Újfalussy Imre utca között)
- Újfalussy Imre utca (Kadarka utca és a Csapó Dániel utca között)
- Munkácsy utca (Alisca utca és a Béla király tér között)
- Szent Györgyi Albert utca (Béri Balogh Ádám utca és a Tartsay Vilmos utca között)
- Kerékhegy utca (Kápolna tér és a Hosszúvölgy utca közötti szakasz, illetve a Hosszúvölgy utca közel 60 m hosszú szakasza)
- Szőlőhegy utca (Szőlő utca és buszforduló között)
- Kálvária dombra felvezető út (Kurta utcának a kőburkolattal ellátott szakasza)
A polgármester tájékoztatása szerint a felújítandó útszakaszokon kopóréteget cserélnek, illetve a Kálvária és a Kerékhegy kivételével az összes utcában felújítják a járdákat is.
A projekt összköltsége valamivel több mint kétmilliárd forint.
„Ezeken kívül számos olyan utca, útszakasz van még a városban, ami megérett a felújítása, vagy megépítése elengedhetetlen a forgalom csökkentéséhez, ezért a következő időszak egyik fontos feladata lesz újabb forrásokat felkutatni a szekszárdi közlekedés további fejlesztéséhez” – fogalmaz bejegyzésében Berlinger Attila polgármester.