Január 20-án, hétfőn délelőtt ünnepélyes keretek között adták át a Tudásközpontot Szekszárdon. Mint ismert, a patinás épületben a Magyar Nemzeti Levéltár Tolna Vármegyei Levéltára, valamint az Illyés Gyula Könyvtár kap helyet.

Az átadó ünnepségen Berlinger Attila, Szekszárd polgármestere úgy fogalmazott, hogy immáron a kornak megfelelő, méltó és modern körülmények között működhet ez a két intézmény.
„Az épület modern kivitele okán talán egyfajta kulturális plázát sejtet számunkra, ahol megvalósulhat a könyvtárakkal szemben támasztott mai, modern világ elvárása, beleértve a környezettudatos működést, a fenntarthatóság iránti elkötelezettséget – amit az épület kialakítása támogat – a társadalmi felelősségvállalást, de mindenekelőtt természetesen a 300 ezres kötetállomány méltó elhelyezését és a téka kiváló használhatóságát” – mondta. Kitért arra is, hogy a levéltárban mostantól korszerű, elektronikusan mozgatható állványrendszeren tárolható a meglévő tízezer iratfolyóméternyi dokumentum és még szinte ugyanennyi elférhet.

Berlinger Attila részletezte, hogy az épület szekszárdi tervezők munkája, de köszönet illeti az építő ZÁÉV Zrt.-t is, amelynek munkatársai a 2021. augusztusi munkakezdést követően a vállalt 600 napot betartva az álmot megvalósították és felépítették számunkra a Tudásközpontot.
„És ha a köszöneteknél tartok, akkor mindenképpen meg kell említeni Magyarország Kormányát, hiszen a városnak önerőből soha nem lett volna lehetősége egy több mint hétmilliárd forintos komplexumot létrehozni” – tette hozzá. A polgármester végezetül szót ejtett arról is, hogy meg kell találniuk a kiürült épületek új funkcióit.

A továbbiakban Vincze Máté, közgyűjteményekért és kulturális fejlesztésekért felelős helyettes államtitkár szólt a megjelentekhez. Mint fogalmazott, a 8,6 milliárd forintból elkészült Tudásközpont egyedülálló az országban, ugyanis a levéltár épülete itt rendelkezik a legtöbb közösségi térrel, az épület funkcióit tekintve a legnyitottabb levéltár hazánkban.
Nyúl Zoltán, magasépítési beruházásokért felelős helyettes államtitkár az eseményen elmondta, hogy a most elkészült épület számos funkciót kielégít. Mint fogalmazott, itt értékmentés és értékteremtés történik, a jövőt illetően pedig azt kérte a helyiektől, az ide látogatóktól, hogy az intézmény váljon a mindennapjaik részévé.
A felszólalók sorát Mikó Zsuzsanna, a Magyar Nemzeti Levéltár főigazgatója zárta, aki a Tolna vármegyei levéltár történetét ismertette a publikummal.

Mint arról korábban már több ízben is beszámoltunk, 2024 őszén a könyvtár már az új helyen fogadta látogatóit, az ünnepélyes átadás azonban eddig váratott magára, amíg a levéltár is át tudta költöztetni anyagait. Az épület közel hatezer négyzetméteren szolgálja ki a közönséget, amelynek 43%-a a könyvtáré, 30%-a a levéltára, míg a fennmaradó tereket közösen használják az intézmények. A könyvtár átköltöztetése során 300 ezer dokumentumot mozgattak meg, míg a levéltár 10 ezer iratfolyóméternyi anyagot költöztetett a Tudásközpontba.