2024-ben összesen 153 lakástűz keletkezett Tolna vármegyében és 2826 négyzetméternyi épített terület égett le – összegezte keddi közleményében a Tolna Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.
A közlemény szerint tavaly öt ember veszítette életét lakástüzekben, és 14 ember sérült meg. Az összesen 153 lakástűz eloltásához 364 gépjárműfecskendőt riasztottak. A tűzesetek során 2826 négyzetméternyi épített terület égett le Tolna vármegyében. A leghosszabb beavatkozás közel 3 órán át tartott, amikor még novemberben egy sorház tetőszerkezetében csaptak fel a lángok, Pakson.
Rámutatnak, hogy a 153 tűzzel érintett ingatlan közül egyikben sem volt füstérzékelő, ugyan érdemes ilyen eszközt beszerezni, ami segít megelőzni a nagyobb bajt.
2024-ben 30-szor riasztották a tűzoltókat szén-monoxid miatt. Mint írják, a katasztrófavédelemhez a szén-monoxid miatt érkező segélyhívások évről évre növekvő számából is jól látszik, hogy egyre többen használnak szén-monoxid-érzékelőt Magyarországon. Emlékeztetnek, hogy akkor keletkezik szén-monoxid, ha zárt térben nyílt láng ég és nem megfelelő a levegő-utánpótlás. 2024-ben több olyan eset is történt, ahol szieszta kályha, vagy fürdőszobában és konyhában üzemelő nyílt égésterű átfolyós vízmelegítő miatt keletkezett szén-monoxid. A kémény szabálytalan műszaki kialakítása, vagy elhanyagolt állapota is hozzájárulhat ahhoz, hogy szén-monoxid keletkezzen.
A tragédiák elkerülése érdekében gondoskodni kell az állandó és automatikus szellőzésről, a kémény ellenőrzéséről, és érdemes egy szén-monoxid-érzékelőt is beszerezni – írja közleményében a katasztrófavédelem.
Összegzik, hogy tavaly 29 esetben avatkoztak be Tolna vármegye tűzoltói kéménytüzeknél. Felhívják a figyelmet, hogy magánszemélyeknek a kéményseprés ingyenes, viszont a kéményseprők nem mennek ki automatikusan a családi házakhoz. Az ellenőrzéshez időpontot kell velük egyeztetni. Az időpontfoglalás, ellenőrzés és, ha szükséges, a tisztítás is ingyenes. Aki fával vagy egyéb szilárd tüzelővel fűt, annak évente, aki pedig gázzal, annak kétévente érdemes igénybe vennie az ingyenes kéményellenőrzést, amelyet telefonon a 1818-as telefonszámot tárcsázva is megteheti.