A Szekszárdi Római Katolikus Plébánia a napokban vásárolt egy defibrillátor készüléket, ezért keresték fel a Tolna Vármegyei Balassa János Kórházat.
Ahogy azt a kórház sajtóközleményében tudatta, Petkó Tamás atya felkereste a kórház vezetőségét, hogy szakemberek tanítsák meg a Belvárosi Plébánia munkatársait az eszköz használatára. A kórház örömmel fogadta a felkérést, így 9 fő érkezett január 13-án, hétfőn a „Skill laborba”, hogy részt vegyen egy másfél órás oktatáson.
Petkó Tamás elmondta, hogy a készüléket megvásárolták, melyet egyrészt a hívek adományából, másrészt a plébánia költségvetéséből fedeztek. Kihangsúlyozta, hogy a defibrillátor nem csak a templomba járókat szolgálja, az bárkinek elérhető a templom nyitvatartási idejében (általában ez 7 és 19 óra közötti időszakot jelent).
A képzésen a plébánia munkatársai mellett részt vett 2-2 fő a Szent József Iskolaközpont és a Szekszárdi Kolping Katolikus Szakképző Iskola, Gimnázium, Szakgimnázium, Szakiskola és Alapfokú Művészeti Iskola képviseletében. Szavári Attila, a Szent József Iskolaközpont főigazgatója elképzelhetőnek tartja, hogy az oktatási intézmény dolgozóit beiskolázzák egy újraélesztő tanfolyamra.





