A Dombóvári Járási Ügyészség ittas állapotban elkövetett járművezetés vétsége miatt emelt vádat egy 57 éves férfi ellen, írja a Tolna Vármegyei Főügyészség.
A vádirat szerint a vádlott szeptember 12-én reggel 8 és 9 óra között ivott. Majd ittas állapotban Dombóváron közlekedett elektromos kerékpárjával, amit elektromos üzemmódban működtetve vezetett. Rövid idő múlva, még délelőtt az egyik utcában rendőrök ellenőrizték, majd alkoholszondát, illetve hiteles légalkoholmérőt is alkalmaztak. Az eredményekből kiderült, hogy a vádlott alkoholos befolyásoltság alatt volt a vezetéskor.
Cselekményével megszegte a KRESZ azon szabályát, mely szerint járművet az vezethet, akinek a szervezetében nincs szeszesital fogyasztásából származó alkohol.
A kialakult joggyakorlat szerint alkohol fogyasztását követően az elektromos üzemmód bekapcsolása mellett nem szabad elektromos kerékpárt vezetni, mivel az gépi meghajtású járműnek minősül. A férfi egyébként vezetői engedéllyel nem rendelkezik. Emellett korábban, 2020-ban szintén ittas állapotban elkövetett járművezetés miatt ítélték el.
Vele szemben a járási ügyészség tárgyalás mellőzésével, büntetővégzésben pénzbüntetés kiszabását és a közúti járművek vezetésétől eltiltását szorgalmazza a Dombóvári Járásbíróságnál.