Berta Tibor a szekszárdi sportélet közkedvelt és elismert alakja volt, az Ironmant többször is teljesítette. 2004-ben sportolás közben, közlekedési balesetben vesztette életét, azóta versenyt szerveznek emlékére.
A főszervező, Czencz Péter osztotta meg velünk a főbb tudnivalókat.
– Október 19-én Szekszárdon Pécsi Tudományegyetem Kultúratudományi, Pedagógusképző és Vidékfejlesztési Kar tanuszodájában és annak környezetében szervezzük meg az emlékversenyt, szeretettel várunk mindenkit, családot, baráti társaságokat. Ez nem is igazán verseny, inkább összejövetel, a sportolás után beszélgetés, zsíros kenyér, forraltbor, tea és jó kedv a program. Elsősorban váltókat várunk, de egyedül is lehet nevezni – mondta.
A megmérettetés úgy áll össze, hogy 200 métert kell úszni, ez a Tanuszoda medencéjében nyolc hosszt jelent, aztán öt kilométert kell kerékpározni lezárt körpályán, melynek útvonala a Mátyás király út-Árpád út-Szluha György út-Csaba utca, ami egy kilométer, itt öt kört kell teljesíteni, végezetül pedig egy kört kell futni az iskola körül, ami egy kilométernek felel meg. Három kategóriában lehet nevezni, családiban, barátiban és egyesületiben, itt korcsoportok vannak, amit a hármasok összéletkorában határoztak meg.