Hétfőn már a harmadik állomásához érkezett a Pályaválasztási Roadshow – írja keddi közleményében a Tolna Vármegyei Szakképzési Centrum.
Ismertetik, hogy Tamási és Paks után a Tolna Vármegyei Szakképzési Centrumhoz tartozó nyolc iskola Bonyhádon mutatkozott be, ahol Filóné Ferencz Ibolya polgármester nyitotta meg a rendezvényt.
Mint írják, a házigazda a Tolna Vármegyei SZC Perczel Mór Technikum és Kollégium volt, a kitelepülésüknél lehetett hűtőmágnest készíteni fából, az asztalosok által készített óriás jengával játszani, percezeles kerettel fotót készíttetni, bankjegyeket és alkatrészeket felismerni, robotokat irányítani.

A közlemény szerint a látogatók ez alkalommal is hasznos információkra tehettek szert a szakképzésről, az iskolák képzési kínálatáról, oktatóktól és tanulóktól is kérdezhettek, valamint a szakmákhoz kapcsolódó feladatokat oldhattak meg.
Tudatják, hogy az összesen hat állomásos, pályaválasztást segítő kitelepülés-sorozat legközelebb október 11-én 10 és 13 óra között, Szekszárdon a Garay téren, eső esetén a Piactéren lesz elérhető.
(Tolna Vármegyei Szakképzési Centrum)