Harminc éve segítik a gazdálkodókat a falugazdászok, de nem ez az első hálózat, ami a magyar vidéket segíti. A falugazdász hálózatnak is van előzménye, pl. a 1921-1949. között működött a Magyar Királyi Gazdasági Felügyelői Kar – írja keddi közleményében a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Tolna Vármegyei Szervezete.
Felidézik, miszerint a rendszerváltást követően a kárpótlási törvények által hatalmas változás következett be a termőföld tulajdonlása kapcsán. A nagyüzemi gazdálkodást felváltotta a sokszereplős, családi alapon működő gazdálkodási forma. Ezekben a kis gazdaságokban azonban a legtöbb helyen hiányzott a szakértelem, így szükség volt agrárgazdasági ügyekben járatos szakemberekre.
Rámutatnak, a Földművelésügyi Minisztérium ezért alakította meg 1994. március 1-vel a falugazdász hálózatot. A hálózat 700 fő falugazdásszal állt fel, megyénként egy fő vezető falugazdásszal. A falugazdász legfontosabb feladata a segítségnyújtás a tanácsot kérő gazdálkodók problémáinak megoldásában – ez a mai napig nem változott.
Emlékeztetnek, hogy 1994. december 20-án megalakult a Magyar Agárkamara, mely 1995. június 1-vel vette át a Földművelésügyi Minisztériumtól a hálózat működtetését, mely ebben az időszakban gazdajegyzői hálózat néven működött tovább. 1999. január 1-től ismét a Minisztériumhoz került a hálózat, a miniszter saját felügyelet alá vonta és visszaszervezte a Földművelésügyi Hivatalok alá. Megtörtént a megyén belüli falugazdász területközpontok kialakítása és felszerelése. A területi központok száma megyénként változó volt, összesen 133 területközpont került kialakításra, gyakorlatilag a korábbi járásközpontokban.
Tudatják, hogy a húsz éves évforduló újabb változást hozott, ekkor a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Kormány között megkötött megállapodás alapján ismét visszakerült a hálózat a Kamarához, ahol azóta is működik.
Ismertetik, hogy az idén harminc éves falugazdász hálózat szakmailag és létszámban is bővült. A bővítésnek köszönhetően országosan 700 fővel látja el a feladatait, melyek az idei évtől gyarapodtak pl. a gazdálkodási napló vezetésével, AKG, ÖKO támogatások adminisztrációjának, valamint a TMR végzések ügyintézésének segítésével.
A mai napon ünnepeltük a jelenlegi aktív és a valamikori falugazdászokat, a munkát, mellyel a vármegye gazdálkodóinak folyamatos segítséget nyújtanak, ünnepeltük a sikereket, a tanulságokat, az átadott információt, és a kialakított szakmai kapcsolatokat. Az ünnepségen oklevéllel és emlékplakettel köszöntük meg a vármegyében dolgozó falugazdászok munkáját – áll a NAK közleményében.
Mint fogalmaznak, a hálózat létjogosultsága megkérdőjelezhetetlen, hisz az EU-s támogatások egyre nagyobb adminisztrációs terhet rónak a gazdálkodókra. Az információk eljuttatása a gazdákhoz idejében, szervezett módon csak a hálózat segítségével valósulhat meg.
(Nemzeti Agrárgazdasági Kamara)