Érzékenyítő programot tartott a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság az elmúlt hétvégén.
Tolnában a nemzetiségek, különösen a cigányság képviselői és a rendőrség kapcsolata példaértékű. Ennek ékes bizonyítéka, hogy évről évre szerveznek közös horgászatokat, vagy éppen Ki mit tud-ot a hátrányos helyzetben élő gyerekeknek.
A rendőrség újabb szintet lépett a kapcsolatok ápolásában. A múlt hét végén érzékenyítő tréninget szerveztek a vármegyei rendőri vezetők, körzeti megbízottak és a roma önkormányzatok képviselői részére Bogyiszlón, közölte a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság.
A délelőtt folyamán fórumot tartottak, ahol valamennyi, Tolna vármegyében levő rendőrkapitányság képviselője és a területükön élő roma vezetők is beszámoltak az eddigi közös munkáról. Minden megszólaló hangsúlyozta, hogy közös érdek a nyugodt hétköznapok megteremtése a saját lakóhelyükön.
A hivatalos programokat követően egy még kötetlenebb eszmecserére került sor, mely során minden járás rendőr-roma képviselője együtt készítette el a közösen elfogyasztott ebédet.
A nap legnagyobb tanulsága az volt, hogy a közösen elvégzett munka, a felek megértése és egymás iránti tisztelete a mindennapokban példaértékű együttműködést eredményezhet.