Egymillió forinttal köszönte meg a Tolna Vármegyei Balassa János Kórház áldozatos munkáját a Ferropatent Zrt., adta hírül honlapján az egészségügyi intézmény.
A hagyományoknak megfelelően idén is megrendezte orvos-vállalkozó találkozóját Szekszárdon a Ferropatent Group. Szeptember 27-én idén negyedik alkalommal rendezték meg az eseményt. Az „Összefogás az egészségért” mottóval meghirdetett eseményre az egészségügyi dolgozók mellett a velük együtt munkálkodó társszervezetek képviselőit is várták, a katasztrófavédelem, a mentők, a rendvédelem munkatársait, az egészségügyi irányításban résztvevőket egyaránt.
Az eseményen évről évre köszönetüket és támogatásukat igyekeznek kifejezni az egészségügyben, illetve velük társszervekben dolgozó kollégáik felé.
A pénteki eseményen Szabó Sándor, a Ferropatent cégcsoport elnök-vezérigazgatója hálás szavakkal köszönte meg a Tolna Vármegyei Balassa János Kórház dolgozóinak munkáját, melyet idén is egymillió forinttal támogatott.
Az ünnepi rendezvényen dr. Horváth Kálmán főispán, Süli János országgyűlési képviselő, valamint Berlinger Attila, Szekszárd polgármestere méltatta beszédében a meghívottakat.