Ha 14 év alattiként ingyen utazol a MÁV-VOLÁN-csoport járatain, ne felejtsd otthon a személyi igazolványod vagy útleveled – hívja fel a figyelmet szombati közleményében a MÁV-VOLÁN-csoport.
Emlékeztetnek, hogy a helyközi közlekedésben már minden 14 év alatti gyermek díjmentesen utazhat, ehhez viszont az életkort személyi igazolvánnyal vagy útlevéllel igazolni kell.
Mint írják, az elmúlt hetek tapasztalata azt mutatják, hogy sokan iratok nélkül, maximum diákigazolvánnyal indulnak el. Az ingyenes utazás csak akkor vehető igénybe, ha a gyermek személyi igazolvánnyal vagy útlevéllel igazolni tudja életkorát.
Kitérnek rá, hogy a jogosultságot igazoló okmányt minden ellenőrzéskor meg kell mutatni – a Volánbuszokra való felszálláskor az autóbusz-vezetőnek, illetve a MÁV-START és a MÁV-HÉV járatain a jegyvizsgálatot végző kollégáknak. Érdemes az igazolványt előkészíteni, és már kérés nélkül bemutatni, ez nagyban segíti és gyorsítja a MÁV-VOLÁN-csoport munkatársainak munkáját is.
Hozzáteszik, hogy a 14 év feletti, magyar diákigazolvánnyal rendelkező tanulók kedvezményes árú ország- és vármegyebérlettel utazhatnak.
Rámutatnak, hogy vonaton a bérletet és az érvényes diákigazolványt is meg kell mutatni a jegyvizsgálónak, az autóbuszra való felszálláskor pedig az autóbusz-vezető közelében található készüléken be kell olvastatni a bérleten látható kódot, majd a bérletet és az érvényes diákigazolványt is minden alkalommal meg kell mutatni az autóbusz-vezetőnek.
Részletezik, hogy papírbérlet esetén be kell mutatni azt az igazolványt is, aminek a száma a bérleten szerepel, míg elektronikus bérlet esetében a személyazonosságot kell megfelelő okmánnyal igazolni. A fénymásolt dokumentumok személyazonosság igazolására nem alkalmasak.