Egy Tolna vármegyében élő férfitől hónapokon át csaltak ki pénzt ismeretlenek különböző jól jövedelmező befektetések ígéretével.
Mint azt a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóközleményében kifejti, a sértett idén májusban az interneten talált egy hirdetést, melyben egy litván brókercég ígért gyorsan, nagy hozamot termelő befektetést. Mivel nem kellett túl nagy kezdőtőke, elutalt a megadott számlaszámra 200 eurót. A gépi kezelés funkciót választotta és egy ideig valóban nyomon tudta követni a megadott felületen, hogy miként gyarapodik a befektetése. Időközben előbb egy, majd egy másik nő telefonon kereste meg, ezután pedig felváltva hívogatták egy másik befektetési lehetőség miatt. Mint mondták, üzemanyaggal kapcsolatos vállalkozásuk van, ami jól jövedelmez. Addig-addig agitálták, míg belement az üzletbe és júniusban elutalt egy harmadik nő számlájára 1,8 millió forintot. Amikor jelezte, hogy szeretne visszautalást kérni a haszonból, azzal hárítottak, hogy kriptovalutába fektettek be. A sztorijuk szerint a pénzintézet, amellyel kapcsolatban vannak – Blackchange – a nagy összeg kiutalásához ellenőrizni kívánja, hogy mennyi pénzzel rendelkezik a befektető. Kértek egy nagyobb utalást, így újabb 17 000 eurót küldött el egy férfi számlájára, aki – az ígéret szerint – továbbutalta volna azt a banknak. Ekkor a feljelentő már gyanakodott, hogy átverésről lehet szó. A korábbi ügyintézőket nem érte el, a telefonszámokon nem jelentkezett senki.
A következő híváskor már kérte vissza a befektetéseit kamatostól, de újra rászedték és 1 millió forintot utaltattak vele egy újabb idegen számlájára. Megígérték, hogy visszautalják a 20 900 euróját, de ahhoz el kellett érnie a befektetés felső határát. Még 3400 dollárt utaltattak el, később pedig a banki költségekre újabb 3300 eurót kértek.
Szeptemberben egy férfi kereste meg telefonon, hogy az 5,6 millió forintos egyenlegét látják, amit szeretnének kiutalni, de ahhoz adategyeztetésre van szükség. A gépére több programot telepíttettek vele (Anydesk, Binance) és kérték, fényképezze le a személyi igazolványát és bankkártyáját is, amit el is küldött a csalóknak. Ekkor hívták fel a számlavezető pénzintézettől, hogy megtudják, valóban ő szeretné-e megemelni a hitelkeretet. Mivel nemmel válaszolt, letiltották a bankkártyáját. A fondorlatos tranzakciók során 7,59 millió forint kárt okoztak a csalók.