Szeptember első hetével lezárult a Volánbusz tesztüzemben elindított, nem kötelező helyfoglalási rendszerének első hónapja.
Ez idő alatt közel 68 ezer helyjegyet értékesítettek, ami azt jelzi, hogy a helyjegyváltást az érintett utasok többsége gyorsan megszokta. Az első időszak tapasztalatai nyomán ugyanakkor számos kérdés is felmerült, ezekre pedig a társaság sajtóközleményben is válaszol.
Sehol sem kell, bizonyos járatoknál azonban lehetséges, több esetben pedig kifejezetten ajánlott helyjegyet váltani, ami jelenleg azokra a Budapestről induló vagy oda érkező távolsági járatokra lehetséges, amelyek száma 1010 és 1257 közötti (ez alól kivétel az 1120-as), valamint a mezőkövesdi VONAT-BUSZ átszállójeggyel igénybe vehető járatokra (1426-os, 1427-es, 4008-as és 4030-as). Mindegyik száma megtalálható a Volánbusz honlapján, a MÁV appban, a jegy.mav.hu oldalon, a MÁV-START automatáinak jegyvásárlási felületén, valamint az autóbuszok kijelzőjén és/vagy információs tábláján. Hangsúlyozzák azonban, hogy a helyfoglalás ezeken a távolsági járatokon sem kötelező.
A többi autóbuszjáraton – amelyek száma nem négyjegyű vagy a négyjegyű szám nem 10-zel, 11-gyel vagy 12-vel kezdődik – az utazási lehetőségek nem változtak: a korábbiakhoz hasonlóan nincs szükség és nincs is lehetőség helyjegy vásárlására.
A helyfoglalásban érintett autóbuszokon jellemzően csak ülve lehet utazni, a járatoknak csupán egy része szállíthat álló utasokat is. Ha valaki azt szeretné, hogy biztosan legyen ülőhelye, annak azt javasolják, hogy váltson helyjegyet a kiválasztott járatra.
Kitérnek arra az esetre is, ha valaki elfoglalta a korábban megvásárolt helyet. A Volánbusz üzletszabályzata alapján, ha a helyjeggyel rendelkező utas nem jelenik meg a felszállóhelyen legalább 10 perccel az autóbusz indulása előtt, a helyét elfoglalhatják más utasok. Őket ezért arra kérik, hogy praktikus okokból legalább 15 perccel a járat indulása előtt érkezzenek meg a felszállóhelyre.
Az érintett járatok jelentős részén eddig kötelezően távolsági kiegészítő jegyet kellett vásárolniuk azoknak is, akik egyébként díjmentesen utazhattak. Az új helyfoglalási rendszerben nincs ilyen kötelezettség: az utas dönt, hogy az ülőhely biztosítása érdekében vált-e helyjegyet vagy sem.