Átverés áldozata lett egy Tolna vármegyében élő nő, akitől összesen több százezer forintot csaltak ki – derül ki a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfői közleményéből.
A napokban tett feljelentést egy nő, aki még augusztusban ismerkedett meg online egy magát amerikai katonának kiadó ismeretlennel. A férfi azzal hitegette a nőt, hogy hamarosan leszerel a seregből, és a kislányával itthon letelepedik. A nőt kérte, hogy egy csomagot vegyen át, amiért ő vámként kétezer eurót kell fizetnie. A gyanútlan hölgy elutalta az összeget, majd csak ezt követően jött rá, hogy átverték.
A rendőrség ismételten felhívja a figyelmet, hogy a csalók közösségi oldalakon, online társkeresőkön is felbukkanhatnak. Segítséget kérnek valamilyen ürüggyel, majd ráveszik a kiszemeltet, hogy önként utaljon pénzt egy megadott számlaszámra.
Mint írják, leggyakrabban váratlan örökség, fogságba esett katona vagyonának kimentése, valami miatt ideiglenesen zárolt vagyon megszerzése, vagy titkos üzleti haszon biztonságba helyezéséhez kérnek segítséget. Ismertetik, hogy sokszor magyarországi gyökerekre hivatkoznak a levelezőtársak.
- Felhívják a figyelmet, ha ezekhez hasonló tartalmú üzenetet kapnak, gondolkodjanak józanul!
- Ha túl szép a történet, hogy igaz legyen, akkor csalásról lehet szó!
- Idegeneknek ne adják meg a személyes és banki adataikat!
- Figyeljenek a gyanús jelekre! A furcsa mondatszerkezetek, helyesírási hibák, magázó-tegező forma váltakozása is valamilyen fordítóprogram használatára utal.
Az online csalásokkal kapcsolatos aktuális információkról a kiberpajzs.hu oldalon olvashatnak.