Közel háromezerkétszáz, köztük mintegy nyolcszáz 9. osztályos diákkal kezdte meg az idei tanévet szeptember 2-án a Tolna Vármegyei Szakképzési Centrumhoz tartozó nyolc szakképző intézmény, írják közleményükben.
A fiatalok nem az év közben megszokott tanórákon töltötték az első napokat, hanem tematikus projektekben vettek részt az immár hagyományosnak nevezhető iskolafoglaló hét keretében. Az összeállított programsor lehetőséget nyújtott arra, hogy a diákok jobban megismerhessék iskolájukat, miközben kreatív módon tanulhattak. Így például a hétfő az iskola megismeréséről szólt, minifilmeket készítettek, csapatépítettek, másnap interaktív órákon sajátíthatták el a digitális eszközök használatát és robotikával is foglalkoztak.
Kiemelt fontossága miatt a fenntarthatóság, környezettudatosság témájának is szenteltek egy napot. Iskolai zöldítési projekt keretében a nebulók részt vettek a meglévő növények gondozásában, de újakat is ültettek.
A középiskolás korosztály kitettsége okán a digitális világ veszélyeinek felismerésével és biztonságos használatának elsajátításával is foglalkoztak a projekthéten. Itt nem csak a témában tartott előadáson és beszélgetésen vehettek részt, hanem online tartalmakat készítettek és médiakampányt is terveztek.
A hét programjai pénteken többségében az iskolák történetét, hagyományait bemutató kiállítással zárultak, a tanulók bemutatták az előző napok produktumait, és munkájukért még jutalomban is részesülhettek, írják.