A szokatlan meleg időjárás a szőlőtermésen is érezteti hatását, nincs ez másként a szekszárdi borvidéken sem.
A szőlészek borászok már javában szüretelnek, hiszen jóval korábban érik a szőlő, mint azt megszokhatták, köszönhetően a forró nyárnak. Még az is előfordulhat, hogy a szeptember második felében esedékes Szekszárdi Szüreti Napokra a munkálatok javával végeznek a helyi és környékbeli borászok, ami Urbán Péter borász szerint nem is gond, hiszen ezáltal a szakemberek is kikapcsolódhatnak egy picit.
– A nagy meleg miatt hamarább kezdődött el a szüret és a folyamatos forróság okán folyamatosan szedjük is a szőlőket. Ritka, hogy szeptember elejére már a késő-középérésű fajták is bekerülnek a pincébe, így például a merlot vagy a kékfrankosok. Az évjárati adottságokról annyit, hogy aki időben el tudta kezdeni a szüretet, az könnyebben tudott jó fehérborokat készíteni. A rozéknál azért nehezebb volt a helyzet, magasabb alkoholfokokra lehet számítani, a vörösboroknál pedig abszolút benne van a prémium évjárat lehetősége is – nyilatkozta Urbán Péter, végül pedig hozzátette, hogy a termésmennyiség átlagos lett, vannak területek, ahol rengeteg szőlő termett, de olyan is, ahol sokkal kevesebb, mint korábban, ennek ellenére bízik abban, hogy tényleg csúcsminőségű nedűk kerülhetnek majd a boltok polcaira.