Augusztus elsejével elindult az Illyés Gyula Könyvtár költöztetése, az új helyszín a tavaly elkészült Tudásközpont Hunyadi utcai épülete. Az áttelepülés először a gyerekkönyvtárat érinti, majd következik a központi épület – nyilatkozta rádiónknak Liebhauser János könyvtárigazgató.
Kiemelte, a költöztetést lebonyolító cégnek kilencven nap alatt kell teljesítenie a munkálatokat. Így reményeik szerint legkésőbb október végéig befejeződhet az átszervezés. A gyermekkönyvtár már nem látogatható, a központi épületet pedig augusztus ötödikén zárják be.
Az intézményvezető közölte, hogy a szolgáltatásaik költözködés alatt is folyamatosan elérhetőek, kivéve az augusztus 20-i héten.
Olvasóikat a Széchenyi utca 53. felől megközelíthető Médiatárban fogadják a következő szűk három hónap során. Itt ugyanúgy fennáll az újságolvasás, a számítógép-használat, és a CD-, továbbá a DVD-kölcsönzés lehetősége.
Aki pedig könyveket szeretne kivenni, annak a koronavírus-járvány idején bevált módszer szerint előrendelés alapján készítik össze a könyveket.