Az Oktatási Hivatal és a felsőoktatási intézmények munkatársai jelenleg is dolgoznak a felvételi eljárás során beérkezett dokumentumok és adatok feldolgozásán. Ez a munka a ponthatárok megállapításáig tart, amelyeknek a kihirdetésére már nem kell sokat várni.
Hamarosan pont kerül az idei felsőoktatási felvételi végére, hiszen június 24-én (szerdán), várhatóan este 8 órakor kihirdetik a ponthatárokat. Holnapután közel 121 ezer felvételiző tudja meg, hogy felvették-e valamelyik magyar felsőoktatási intézmény 2024 őszén induló alap-, osztatlan- vagy mesterképzésére.
A felvételi ugyan már tavaly is más volt, mint a korábbi években, a kormány 2022-ben bejelentett változásai hivatalosan most léptek életbe. A legfontosabbak ezek közül, hogy megszűntek a központilag meghatározott minimumponthatárok (ez egyébként már tavaly is érvényben volt), kevesebb pont jár a középszintű érettségi vizsgákért, a többletpontok terén pedig szabad kezet kapnak az egyetemek. Az intézmények maguk dönthetik el, hogy miért, és pontosan hány pontot adnak.
A felvételi pontokat továbbra is 500 pontos (400+100) rendszerben számolják, ez tehát nem változott. (Ez a Kulturális és Innovációs Minisztérium korábbi bejelentése szerint önkéntes tartalékos katonai szolgálat elvégzése esetén akár 564 is lehet, annak időtartamától függően ugyanis az 500 ponton felül 16, 32 vagy 64 pontot szerezhetnek a felsőoktatásba jelentkezők).
Az 500 pont egyébként
- a tanulmányi pontokból,
- az érettségi pontokból,
- és az intézményi pontokból áll össze,
- vagy duplázás esetén az érettségi pontokból és az intézményi pontokból.
Azok a jelentkezők, akik megadták a mobilszámukat, SMS-ben is értesítést kapnak az eredményekről 24-én, az este folyamán. Ha valaki nem kap ilyen üzenetet, akkor sem kell aggódnia, mivel ez nem a hivatalos értesítés. Az E-felvételiben mindenki személyre szabottan tekintheti meg a végeredményt, és az eljárást lezáró hivatalos irat, az úgynevezett besorolási határozat is oda fog érkezni a július 24-ét követő napokban. Erről e-mailben is küldenek értesítést.
Ebben az évben sem maradhat el a közös – reményteli – várakozás, és remélhetőleg az önfeledt ünneplés sem a ponthatárok kihirdetésének napján, ugyanis 10 helyszínen is várják a leendő hallgatókat Pont Ott Partira, hogy találkozhassanak a leendő hallgatótársaikkal, és együtt élhessék át az eredményhirdetés előtti és utáni pillanatokat.