Az elmúlt 72 órában négy sérüléses és nyolc anyagi káros baleset történt, amelyekben ketten súlyosan, ketten pedig könnyebben sérültek meg – derül ki a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság közleményéből.
Ismertetik, hogy egy kerékpáros közlekedett július 12-én a délelőtt Sárpilisen, amikor feltehetőleg ittassága miatt elvesztette egyensúlyát, és a biciklivel a szemközti vízelvezető árokba hajtott, majd elesett. A balesetben a kerékpáros súlyosan megsérült.

Pénteken délután egy autós közlekedett Kaposszekcsőn. A sofőr a 611-es út kereszteződéséhez érve az „Állj! Elsőbbségadás kötelező” jelzőtáblánál megállt, majd jobbra, Dombóvár irányába kanyarodott. Manővere során nem adott elsőbbséget a 611-es úton, Dombóvár irányába közlekedő autósnak. A baleset után a vétlen kocsi felborult, melynek vezetője könnyebben megsérült.
Vasárnap délután a 6535-ös úton Bonyhádvarasd térségében közlekedett egy motoros, amikor egy balra ívelő kanyarban nem megfelelően választotta meg a sebességét, elvesztette uralmát a járműve felett, és elesett. A motoros súlyosan megsérült.
A rendőrök ezen felül hétvégén összesen 13 személyt fogtak el vagy állítottak elő. Hét olyan járművezetővel is intézkedtek, akik a vezetés megkezdése előtt szeszes italt fogyasztottak.
A rendőrség továbbra is felhívja a figyelmet, hogy aki ittasan ül a volán mögé, fokozott baleseti kockázatnak teszi ki mind saját-, mind pedig mások testi épségét.