Mint ismert, az elmúlt héten az ittas és bódult sofőrök kiszűrésére fókuszáltak az egyenruhások országszerte. Tolna vármegyében csak a hétvégén 13 ittas járművezetőt igazoltattak, derül ki a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság összegzőjéből.
Közlik, hogy ezek közül hat esetben büntetőfeljelentést tettek, és felfüggesztették az ittas sofőrök vezetési jogosultságát, hét esetben közigazgatási bírságot szabtak ki.
Mint írják, volt olyan autós, aki vezetői engedély nélkül vezetett olyan járművet, amely biztosítással nem rendelkezett, de mindemellett annak származását sem tudta igazolni. Korábban is vezetett így, ezúttal szabálysértési és büntető eljárás is indult vele szemben.
Egy másik eset során Bonyhád közelében sérült meg az a motoros, aki a vezetés megkezdése előtt alkoholt fogyasztott.
Egy ozorai autósról sárszentlőrinci igazoltatásakor derült ki, hogy vezetői engedéllyel nem rendelkezik, soha nem is rendelkezett, ennek ellenére ült a volánhoz. Korábban egyszer már eljárás indult vele szemben, ami még nem zárult le, így most őrizetbe vették és bíróság elé állítják.
Emlékeztetnek, hogy 2008 óta Magyarországon zéró tolerancia van érvényben, ezért továbbra is kérik a közlekedőket, hogy ittasan és bódultan ne üljenek a volánhoz.
Mint írják: a vezetési képességet hátrányosan befolyásoló szer hatása alatt álló sofőrök fokozott veszélyt jelentenek magukra, és a többi közlekedőre nézve is.