Szommer Attila, a Déli ASzC Csapó Dániel Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium tanára országos rendőrfőkapitányi jutalmat vehetett át pedagógusnap alkalmából – adta hírül a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság.
Emlékeztetnek, hogy a belügyminiszter még 20212-ben alapított díjat azok részére, akik munkájukat huzamosabb ideje kiemelkedő színvonalon végzik. A belügyminisztérium és az Országos Rendőr-főkapitányság pedagógusnap alkalmából azokat a tanárokat, oktatókat is elismerte, akik a rendészeti utánpótlásképzésben kiemelkedően teljesítenek.
A tájékoztató szerint Tolna vármegyében idén Szommer Attila érdemelte ki az országos rendőrfőkapitány elismerését.
Ismertetik, hogy Szommer Attila 2004 óta tanít a palánki székhelyű intézményben. Mint fogalmaznak: fáradhatatlanul dolgozik az utánpótlás biztosításában, a testnevelés népszerűsítésében, emellett az általa tanított diákok versenyeredményei nagyban hozzájárulnak az iskola hírnevének öregbítéséhez.
Szommer Attila elismerését a napokban vehette át Szabó Csaba dandártábornoktól, Tolna vármegye rendőrfőkapitányától, aki Fülöp Mónikának, az intézmény vezetőjének is megköszönte a rendészeti képzésben nyújtott áldozatos munkáját.