Tesztüzemben elindult a MÁV-VOLÁN-csoport egységes utazástervezője. A vármegye- és országbérletek bevezetése után újabb szolgáltatás révén válnak átélhetővé azok az előnyök, amelyek a vasúti és autóbuszos közszolgáltatások integrációjában rejlenek az utasok számára.
Az EMMA (Egységes Menetrend Magyarországon) néven induló rendszer az első olyan, integrált utazástervező platform Magyarországon, amelyikkel nemcsak a hazai vasúti és autóbuszos menetrendek válnak elérhetővé, hanem a járatok valós idejű adatai is, így mostantól bárki egyszerűen, gyorsan és megbízhatóan tervezheti meg az utazását, akár vonattal, akár autóbusszal, vagy pedig ezek kombinációjával szeretne eljutni az úticéljába.
A közeljövőben megújuló MÁV-app és a régóta népszerű ELVIRA „kishúgaként” érkező EMMA a MÁV-VOLÁN-csoport digitális portfóliójának legújabb tagja, amelyiket mostantól – tesztüzemben – immár az utasok és az érdeklődők is használhatnak, illetve segíthetnek a fejlesztésében.
A MÁV-START, a GYSEV, a MÁV-HÉV és a VOLÁNBUSZ helyközi járatai mellett az egyes helyi járatok menetrendi és valós idejű, forgalmi adatait egyaránt megjelenítő szolgáltatás az emma.mav.hu weboldalon érhető el.
Az EMMA nem váltja ki a megszokott jegyértékesítési felületet: a megfelelő útvonal megtervezése és kiválasztása után azonban egyetlen gombnyomással az ELVIRÁ-ra (jegy.mav.hu oldalra) jutva megkezdhető a vonatjegy vásárlása. Célul tűzték ki azt is, hogy a vonatjegyeken túl a Volánbuszokra történő jegyvásárlást is segítse majd EMMA.
Az EMMA előnyei és haszna:
- A keresésnél meg tudunk adni helyi és helyközi állomásokat, megállókat, nevezetes helyeket (pl. látványosságok, városi piacok, hivatalok), térképen tetszőleges pontok is jelölhetők, de hamarosan akár az ország összes postai címe, házszáma alapján is tervez az új rendszer.
- Lehetőséget nyújt integrált és csak vasúti vagy csak buszos útvonal tervezésére is.
- A pontosabb tervezéshez a gyaloglási sebességet a megszokott tempónkhoz igazodva tudjuk módosítani lassabbra vagy gyorsabbra.
- Olyan átszállás esetén, ahol ugyanabból a megállóból utazunk tovább, mint ahova érkezünk, lehetőség van felülírni a szolgáltató által javasolt átszállási időt, ez különösen a nagyobb pályaudvarok esetén hasznos funkció, de akár igazíthatjuk az állomás környéki egyéb intézni valóhoz is az átszállás idejét.
- Ott, ahol még nem fogadják el a helyi járatokon az országbérletet és vármegyebérletet, valamint Vármegye24 vagy Magyarország24 napijeggyel rendelkezők számára előny, hogy EMMA lehetőséget nyújt városon belül is csak helyközi (pl. Volánbusz vagy TramTrain) járatokkal való tervezéssel.
- A „Járatok” nézetben a viszonylatokon kívül vonatszámra is lehetőségünk van rákeresni.
- Szintén a „Járatok” nézetben valamennyi éppen közlekedő járat piktogramja megjeleníthető a térképen, előhozható azok menetrendje is.
- Vasúti járatok esetén nem csak az egyéb hazai vagy nemzetközi térképes útvonaltervezőkben elérhető alapadatokat szolgáltatja EMMA, de az azokhoz kapcsolódó egyéb információk és szabályok is megjelennek, melyeket szokás szerint piktogramokkal a jegyértékesítési rendszerben is jelzünk.
- Lehetőségünk van az útvonalterv linken keresztüli megosztására és nyomtatására is.
- A nemzetközi vonatok teljes útvonala elérhető az EMMA-ban, de térképes keresés csak belföldön lehetséges.
- A felület a magyar nyelv mellett angolul is használható.
- A látássérülteknek szánt funkció már működik, de jelenleg még fejlesztés alatt áll.
Az éles tesztüzemből fakadóan EMMA funkcióinak továbbfejlesztésén és további települések integrálásán is folyamatosan dolgozik a társaság, azonban a széleskörű véleménygyűjtés érdekében az észrevételeket a MÁVDIREKT-en keresztül már most is fogadják, elősorban emailben (eszrevetel@mav-start.hu).
Az EMMÁ-val kapcsolatos teljes tájékoztató olvasható itt.