A Duna árhulláma Bajánál tetőzik. A Rábán a szokatlanul lassan levonuló árvíz fokozott figyelmet kíván a vízügyes szakemberektől. A tartósan magas vízszint miatt kiemelten fontos az árvízi jelenségek folyamatos felülvizsgálata, a töltések állapotának megőrzése.
A vízügy őrszolgálata a nap 24 órájában figyeli a védvonalakat, ahol helyenként fakadó vizek, csurgások jelentek meg, és buzgárt is fogtak el a szakemberek. Ezeket a kritikus helyszíneket megjelölik, és rendkívüli figyelmet fordítanak rájuk a vízügyesek, ahogyan az esetleges töltésátnedvesedéseket is ellenőrzik, hiszen most ezek a jelenségek okozhatják a legnagyobb problémát.
A Rába külföldi vízgyűjtőjén még előfordultak esőzések, futózáporok, így az ebből lehullott tetemes csapadék a felsőbb szakaszokon újabb, kisebb árhullámokat indított el a Rábán és a mellékfolyóin, elnyújtva az egyébként is lassú apadást. A tegnap lehullott eső miatt Szentgotthárdnál az apadás után kisebb vízszintemelkedésre számítanak, de fokozat elrendelésére már nem lesz szükség.
Körmendnél a közel 12 órás stagnálást követően mára a folyó igen lassú apadásának folytatását várják, a lehullott csapadék érdemben már nem fogja befolyásolni a vízszint mértékének csökkenését, azonban itt továbbra is III. fokú a készültség.
A Rába árhulláma jelenleg Rum térségében tart, már Sárvárnál is áradó tendencia figyelhető meg, a tetőzést ott péntekre várják a vízügy szakemberei, I. fokú készültség mellett. Itt is munkába állt a vízügy figyelőszolgálata, a zsilipeket a terhelésnek megfelelően zárják a kollégák.
Győrnél elsősorban a Duna hatása érvényesül, elnyúló tetőzés jellemzi a folyó teljes hazai szakaszát is, továbbra is lassan apadó, helyenként stagnáló vízjátékkal. Nagybajcsnál ma már érdemi apadásra számítanak a vízügyesek, a szigetközi szakaszon az esti órákban már a készültség mérséklésével is lehet számolni.
A fővárosban továbbra is tartósan magas vízszintre számítanak, a hétvégi tetőzéshez képest alig 30 cm-t apadt a Duna, amelyiknek az árhulláma Bajánál tegnap óta elhúzódóan tetőzik. A vízügyes szakemberek ma Mohácsnál várják a folyó tetőzését.
Az újbóli jelentős mennyiségű lokális csapadékok miatt a Murán Letenyénél és a Dráván Drávaszabolcs térségében is érkező árhullámra és emiatt II. fokú készültségekre lehet számítani a következő időszakban, ahogyan a Tarnán és a Sajón is.
A vízügyi szolgálat továbbra is a nap 24 órájában folytatja az ár elleni védekezést. A Rábán és a Dunán több száz vízügyes figyeli éjjel-nappal a gátak állapotát.
