Közel 60 főt nevezett a Magyar Atlétikai Szövetség a pénteken kezdődő római Európa-bajnokságra.
Az MTI tudósítása szerint a rekordnagyságú csapatban a sprint-, illetve gátfutók képviseltetik magukat a legnagyobb számban, illetve sok fiatal is kap bizonyítási lehetőséget. A legutóbbi Európa-bajnokságon, 2022-ben 46 magyar indult Münchenben, ehhez képest Rómában 13-mal több versenyző méretteti meg magát június 7-e és 10-e között.
A magyar csapatot Szemerei Levente, a Szekszárdi Sportközpont atlétája is erősíti.
Szőke Gergő, Levente edzője érdeklődésünkre elmondta, hogy azokban az években, amikor az Európa-bajnokság egybeesik az olimpiai játékokkal, a maratonfutás helyett félmaratont rendeznek, így Szemerei is félmaratoni távot fut majd vasárnap.
Június 9-én, vasárnap 9 órakor rajtol a férfi mezőny és versenyt élőben közvetíti majd az M4 Sport is.