„Inkluzív nevelés az óvodában” címmel június 24. és 26. között nyári egyetemet hirdet gyakorló óvodapedagógusok és óvodapedagógia szakos hallgatók számára a Pécsi Tudományegyetem Kultúratudományi, Pedagógusképző és Vidékfejlesztési Kara (PTE KPVK) a Bács-Kiskun Vármegyei Tudományos Ismeretterjesztő Társulattal együttműködésben.
Az esemény kapcsán szervezett sajtótájékoztatón prof. dr. Szécsi Gábor, a PTE KPVK dékánja elmondta, hogy a szekszárdi campuson megvalósuló rendezvényen elméleti és gyakorlati előadásokat hallgathatnak meg a résztvevők.
Szó lesz a sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai integrációját segítő pedagógiai módszerek alapjairól, alkalmazási lehetőségeiről, de emellett megismerkedhetnek a PTE Illyés Gyula Gyakorlóiskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Gyakorlóóvoda, valamint két eszéki óvoda gyakorlatával, nevelési programjaival.
Az akkreditált pedagógus-továbbképzési tanfolyamnak is számító nyári egyetemre 2024. május 24-ig lehet jelentkezni a kitöltött jelentkezési lapok beküldésével.
A jelentkezéssel kapcsolatos információk mind a Bács-Kiskun Vármegyei TIT, mint a PTE KPVK honlapján megtalálhatók. Az érdeklődők az alábbi elérhetőségeken kaphatnak további felvilágosítást a részletes programról, a jelentkezés módjáról és feltételeiről:
- e-mail: titbkkm@gmail.com
- telefon: 30/210-2744