Djokics Zseljko vezetőedző az idény végén távozik a TARR KSC Szekszárdtól.
A TARR KSC Szekszárd honlapján közzétett tájékoztató szerint a vezetőedzőnek júniusban jár le a szerződése, aki összesen nyolc és fél évig irányította a csapatot. Ez idő alatt a KSC Szekszárd NB I-es csapata többek között négy bajnoki ezüstérmet, Magyar Kupát nyert, de Európa-kupa bronzérmet is elhoztak, valamint az Euroliga csoportkörébe is az ő irányításával jutottak be.
Djokics Zseljko a következőket nyilatkozta távozása kapcsán:
„Ez volt a legszebb időszak edzői karrierem során, de most, a bronzcsata harmadik meccse után átadom a stafétát másnak – mondta meghatottan Djokics. – Lejárt a szerződésem, s alapvetően azt éreztem, változásra van szükségem. Csodálatos éveket töltöttem Szekszárdon, történelmet írtunk együtt, a második családommá vált a klub, a menedzsment, a stábom, a játékosok, a szurkolók, akik hiányozni fognak. Zsigerileg érzem, kell az új motiváció, s szerintem a klubnak is, amely jó kezekben van. Biztos sokszor jövök ide a jövőben, nagy álmom volt, hogy a VIP-büféből nézzem a meccseket, ezt a csapat edzőjeként nem tehettem meg. It is time to say good bye! Pécs mellett, ahol élek már több mint tíz éve, Szekszárd a másik kedvenc városom. A klub a második családom lett, de most az első családom kívánságának is eleget teszek ezzel a döntéssel, ebben a döntésben ők is benne vannak. Nehéz, emocionális határozat volt… Szerdán a Sopron elleni lesz az utolsó meccsem, s már most tudom, mennyire megható és érzelmes lesz utána a búcsú. Remélem sokan eljönnek a meccsre és osztoznak velem a pillanatokban!”
Szabó Gergő, a TARR KSC Szekszárd ügyvezetője az alábbi közleményben reagált a bejelentésre.
„Nehéz szavakba önteni azt, mennyire hálásak vagyunk Zseljko munkájáért, amit az elmúlt nyolc és fél évben végzett! Elévülhetetlen érdemei vannak a klub felemelkedésében, érkezése óta lett a csapat az egyik meghatározó együttese a magyar bajnokságnak és lett rendszeres szereplő a nemzetközi kupaporondon. Egy alsó-középházas klub voltunk, és vele az Euroligáig jutottunk, ennek az időszaknak a sikerei szakmai részben nagyban neki köszönhetőek. Tudom, nehéz volt neki meghozni ezt a döntést, de mivel már én is családos ember vagyok, megértem. Sok sikert kívánunk neki a pályafutásához, s biztos vagyok abban, tudja ő is, ide mindig hazajön. Hogy ki lesz az utódja, azt hamarosan közöljük a szurkolókkal.”
TARR KSC Szekszárd