Denevérek vírusait kutató konzorciumhoz csatlakozott a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Virológiai Nemzeti Laboratórium (VNL). A nemzetközileg „OneBAT” néven ismert projekt a denevérekben található vírusok „One Health – Egy Egészség” szemléletű vizsgálatát célozza.
A denevérek az egyik legváltozatosabb emlőscsoport, nagyon fontos részei a természetes ökológiai rendszereknek. A megfigyelésük során kiderült, hogy számos olyan vírust hordoznak, amelyek kiváló modellek lehetnek a különböző zoonotikus, vagyis állatról emberre terjedő vírusok elleni küzdelemben, és fontos információkhoz juttathatják a kutatókat a járványok elleni felkészüléshez.
A 13 nemzetközi partner összefogásával megvalósuló projekt célja az európai denevérekben előforduló vírusok vizsgálata, ökológusok, virológusok és modellezők tudományágakon átívelő konzorciumának segítségével – olvasható a Pécsi Tudományegyetem közleményében. A OneBAT konzorcium célja feltárni a természetes vírusgazdák, valamint az alkalmi gazdaszervezetek, a kórokozók és a környezet közötti összetett kölcsönhatásokat, amelyek meghatározzák a fertőző betegségek felbukkanását. A projektből származó konkrét információkon túlmenően a OneBAT program megvalósítása során olyan innovatív módszerek és eljárások kifejlesztése a cél, amelyekkel lehetővé válik az új fertőző betegségek gyors megismerése, és az ellenük való védekezés kidolgozása.
Ahogyan írják, a kutatásba bevont állatok szerológiai és molekuláris biológiai vizsgálatára szolgáló rapid protokollok kifejlesztésén túl, Európa-szerte harmonizált hosszútávú betegségökológiai felmérések is zajlanak. A OneBAT program során vevőantennákat is telepítenek Európa több országában, így Magyarországon is, amelyek segítenek a repülő állatok viselkedésének, vonulásának vizsgálatában, hozzájárulva az egyre ritkuló és szigorú természetvédelmi oltalom alatt álló denevérek védelméhez is.