Átadták a megújult Sió-zsilipet kedden, az újjáépített Sió-zsilip közösségi térré alakított, parkosított egykori üzemi területe szerdától nyitva áll a közönség előtt.
A beruházás átadóünnepségén, Siófokon Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti álamtitkára beszédében kiemelte: olyan helyszín jött létre, amely nemcsak az alapvető műszaki funkcióját látja el, hanem illeszkedik a városba, új élményt tud nyújtani az itt élőknek, ide érkezőknek.
Az államtitkár szólt arról, hogy Magyarország több mint 4300 kilométernyi elsőrendű állami tulajdonú árvízvédelmi védvonallal rendelkezik, amiből 500 kilométernyi újult meg az elmúlt években, 10 százalékkal csökkentve az árvízvédelmi kockázatot.
Láng István, az Országos Vízügyi Főigazgatóság vezetője a balatoni vízgazdálkodás jogarának nevezte a Sió-zsilipet, amely igazságot tud tenni a sokszor ellentétes igények között.
Ez a műtárgy a kulcsa a szélsőségek elleni védekezésnek is – tette hozzá, emlékeztetve arra, hogy egyre gyakoribbak a szélsőséges időjárások. „Szeretjük ezt a zsilipet azért is, mert nekünk mérnököknek műszaki desszertet szolgáltat megoldásaival” – fogalmazott, kiemelve, hogy a zsilip kulcsműtárgya lehet a Sió rehabilitációjának is.
Czunyiné Bertalan Judit Északnyugat-Magyarország fejlesztési kormánybiztosa azt emelte ki, hogy a Balaton a magyar gazdaság számára fontos turisztikai térség. Méltatta a megújult Sió-zsilipet, mint „szemet gyönyörködtető műszaki látványt”.
Móring József Attila, Dél-Dunántúl fejlesztési kormánybiztosa szerint Siófok nemcsak egy műszaki létesítménnyel, hanem egy turisztikai látványossággal is gazdagodott. Fontosnak nevezte a folytatást, amellyel a Sió mentén élőket egészen Szekszárdig be lehet kapcsolni a Balaton idegenforgalmába. „A Sió turisztikai, mezőgazdasági hasznosítása, élőhelyvédelme is kiemelkedő feladat” – tette hozzá.
Az átadóünnepség végén leleplezték a zsilip műszaki épületének falán elhelyezett Lampl Hugó Emlékplakettet. Ezzel az építészeti nívódíjjal tüntették ki a Víz Világnapja alkalmából a zsilip átépített műtárgyegyüttesét, elismerve annak tervezési, technológiai, kivitelezési és tájba illeszkedési szempontból is kimagasló voltát.
A Balaton vízlevezető rendszerét 15,5 milliárd forint uniós támogatással, 19 milliárd forintból korszerűsítették, átépült a Sió-zsilip, a Sió-csatorna, vizes élőhelyeket alakítottak ki, és közösségi tér lett a zsilip volt üzemi területe.
A Balaton átlagos vízállása most 122 centiméter (a siófoki vízmércéhez viszonyítva), ami ideális szezonkezdet – hangzott el az átadón.
MTI