Március 26-án egy súlyos sérüléses és két anyagi káros balesetet jelentettek, adta hírül a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság.
Tájékoztatnak, hogy kedd délelőtt Szekszárdon, a Holdfény utcában egy lejtős gépkocsibeállón állt meg autójával egy férfi. A kocsit kézifékkel rögzítette, majd beszállt a raktérbe egy csomagért, de ekkor észlelte, hogy gurulni kezd a jármű. A férfi megpróbált kiszállni, hogy megállítsa a furgont, de az maga alá gyűrte. A kézbesítő súlyosan megsérült.
Egy másik esetben két autós közlekedett a 6534-es mellékúton, a 6-os főút irányából Bonyhád-Majos irányába. A 2-es kilométerszelvényben az elől haladó balra akart kanyarodni, ezért indexelni kezdett, de a mögötte haladó figyelmetlen volt, meg akarta előzni. Mint írják: nem, vagy csak későn vette észre az irányjelzést, ráadásul a záróvonal és előzni tilos tábla utasítását is figyelmen kívül hagyta. Közlik, hogy mindkét autó rongálódott a balesetben.
Mindemellett kedden két olyan sofőrrel szemben intézkedtek a rendőrök, akik ittasan vezettek, egyikük 130 ezer forintos bírságot kapott.