A megyeszékhelyen évek óta működik értéktár bizottság, amelyik továbbra is várja a helyi értékekkel kapcsolatos felterjesztéseket.
Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése a magyar nemzeti értékekről és a hungarikumokról szóló 2012. évi XXX. törvényben foglalt felhatalmazás alapján a 207/2013. (IX.26.) számú határozatával létrehozta a Szekszárdi Települési Értéktár Bizottságot. Ez a testület szervezi a településen fellelhető nemzeti értékek azonosítását, létrehozza a Szekszárdon található nemzeti értékek adatait tartalmazó gyűjteményt, és megküldi azt a vármegyei értéktárba.
Magyarország megközelítőleg 3200 településén ez idáig közel 1000 helyen jött létre értéktár bizottság, köztük 8 tájegységi értéktár bizottság található. A szekszárdi testület is szükség szerint – a beérkezett értéktári javaslatokat követően – tartja a megbeszéléseit, de évente legalább egyszer muszáj összeülnie, és beszámolási kötelezettsége is van az önkormányzat felé.
Ahogyan Csötönyi László, a bizottság elnöke elmondta, 2024-ben is folyamatosan várják a szekszárdiak javaslatait a települési értéktárba történő felvételhez. A javaslattevőknek nincs könnyű dolguk, hiszen az elmúlt években nagyon sok helyi érték bekerült már a városi gyűjteménybe, így előfordulhat, hogy alaposabb kutatómunkát igényel egy újabb előterjesztés összeállítása, de mindenképpen megéri az értékfeltárás.
A javaslatot benyújtó lehet személy, intézmény, szervezet vagy akár vállalkozás is, az előző években is előfordult, hogy helyi középiskola lelkes és lokálpatrióta tanulói készítettek – a pedagógusuk segítségével – előterjesztést a környezetükben fellelhető helyi értékről. A javaslattételi nyomtatvány megtalálható a város honlapján, amelyiket a kitöltését követően vár a Szekszárdi Települési Értéktár Bizottság, és ezután eldönti, a javasolt érték méltó vagy sem a helyi gyűjteményben való megjelenésre.
A következő szakterületeken lehet a nemzeti értékeket felterjeszteni:
- agrár- és élelmiszergazdaság
- egészség és életmód
- épített környezet
- ipari és műszaki megoldások
- kulturális örökség
- sport
- természeti környezet
- turizmus
Szükséges a nemzeti érték rövid, szöveges bemutatása, az egyedi jellemzőinek és történetének a leírása, a megjelölt szakterületi kategória indokolása, illetve amennyiben nemzetiséghez kapcsolódó érték, akkor elvárás a nemzetiségi vonatkozások, a nemzetiséghez való kötődés bemutatása.
Bővebb felvilágosítás kérhető a szekszárdi Polgármesteri Hivatal Humán Osztályán, valamint a következő telefonos elérhetőségen: 74/504-119.
