Egy szekszárdi huszonéves összesen hét kukát lovasított meg, derült ki a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság közleményéből.
Ismertetik, hogy március 13-án tett feljelentést egy nő, mert valaki elvitte az utcára kitett kukájukat. A kiérkező rendőrök egy közelben levő ház udvarán több kukát is észrevettek, ezért az ott lakót elszámoltatták.
Mint írják, a 21 éves férfi elismerte, hogy az előző napokban hét kukát is ellopott a környékről. Elmondta, hogy a náluk levő szemetet akarta összegyűjteni, majd ha már szükségtelenek lesznek, eladja azokat. A nyomozók végül hét elvitt hulladéktároló edényt foglaltak le tőle, többet már be is festett azért, hogy a tulajdonosaik ne ismerjék fel azokat.
A fiatalt lopás vétség elkövetése miatt állították elő a szekszárdi nyomozók, majd gyanúsítottként hallgatták ki.