A vármegyénkben is elkezdődtek a múzeumi programok a Magyar Nemzeti Múzeum és a Petőfi Kulturális Program égisze alatt.
A Magyar Nemzeti Múzeum – mint kultúrstratégiai intézmény – a Petőfi Kulturális Program égisze alatt a Kulturális és Innovációs Minisztérium támogatásával, a Wosinsky Mór Múzeum és a Nemzeti Művelődési Intézet együttműködésével színvonalas kulturális programokat valósít meg a dombóvári és a simontornyai térség teleülésein.
Múzeum az Iskolában és az Iskola a múzeumban címmel múzeumpedagógiai foglalkozásokat tartanak diákoknak egyrészt az oktatási intézményükben, másrészt a szekszárdi múzeum kiállításaiban. A Múzeum a közösségeknél elnevezéssel történészek és régészek tartanak változatos témájú előadásokat az érdeklődő felnőtteknek, a Közösségek a múzeumban programban pedig az egyes településekről érkező résztvevők tárlatvezetéssel tekinthetik meg a vármegyei múzeum kiállításait. A közösségek kincsei rollup-vándorkiállítás a Wosinsky Mór Múzeum kilenc kiemelkedő műtárgyát mutatja be, és azokon keresztül az intézmény tevékenységét is ismerteti.
Az első állomás a Dombóvári Illyés Gyula Gimnázium volt, ahol Binder Borbála és Kovács József múzeumpedagógusok a „Megérett már a fekete szőlő, / Siess kislány mert megfog az őrző” című foglalkozáson játékos formában mutatták be a vármegyénk népművészetben gazdag tájegységét, a Sárközt, és a szőlőőrzés hagyományát népdalok kíséretében. A következő alkalommal Rubányi Anita múzeumpedagógus drámapedagógiai eszközökkel igyekszik irodalmi művek témáit közelebb hozni a fiatalokhoz.
A Múzeum a közösségeknél program első állomása Szárazd lesz, ahol T. Konkoly Lilla történész a régi képeslapok Tolna vármegyei érdekességeit mutatja be. Dalmandon dr. Vizi Márta régész az ozorai vár történetét tárja a közönség elé több évtizedes kutatómunkájának tükrében. Kisszékelyen dr. Fuksz Márta néprajzkutató a szekszárdi bikavér múltjáról és jelenéről, Csapai János néprajzkutató pedig a tájházak hagyományőrzésben játszott szerepéről tart előadást Fürgeden.
A programokról tájékoztatás található a https://www.womm.hu/hir/1709713272/tolna-varmegyeben-is-megkezdodtek-a-muzeumi-programok oldalon.
Forrás: Wosinsky Mór Múzeum
