A Szekszárd város honlapján olvasható tájékoztató szerint a Kadarka utcából, az egykori sajtérlelő területéről kellett áttelepíteni a használt sütőolaj-gyűjtő konténert. A jövőben a Kőrösi Csoma Sándor utcában lakókhoz lesz közelebb a sárga tartály, közvetlenül a buszmegálló mellett.
A közleményben emlékeztetnek, hogy továbbra is 11 helyen adhatjuk le Szekszárdon a használt sütőolajat. Mint írják, a leadott olaj és zsíradék után a városnak bevétele is lesz, amit közösségi célokra fordíthat.
Mint írják, a megyeszékhelyek közül elsőként Szekszárdon épült ki olyan közterületre telepített hálózatos OilPlan800-as gyűjtőpontrendszer, mely a lakosság számára könnyen elérhető.
A gyűjtőpontok egy internetes térképen is elérhetők ide kattintva.
Az olajgyűjtésről bővebb felvilágosítás itt érhető el.
(szekszard.hu)